Fluxbox
bullet Crystal -- 2009-08-24
Tegnap végre rászántam magam, és váltottam fluxbox ablakkezelőre. Ez egy nagyon erőforrás-takarékos ablakkezelő, a memóriaigénye töredéke a nagy ablakkezelőkének (GNOME, KDE), sőt még több más - magát lightweightnek beállító - ablakkezelőnél (pl. XFCE, LXDE) is jóval kisebb. 2009-ben így 1gb memóriával már lassan el kell kezdenem ilyesmivel foglalkozni, egyre többször swapol a gép (főleg fejlesztés közben).

A fluxbox minimális memória-igényének persze megvan az ára. A máshol megszokott ablakozós beállítás helyett itt konfig fájlokat kell szerkesztenünk, ami elég sok guglizással jár és sokáig tart, rá kell szánni legalább fél napot, hogy az ember ideálisan beállítsa a rendszert. Az alapbeállítások elég esetlenek, egyrészt nagyon csúnya a téma, másrészt (nekem legalábbis) nagyon nem állnak kézre a dolgok, de ettől nem kell megijedni, egész kényelmesre ki lehet pofozni néhány óra alatt. Egyébként a keybinding elég sokat tud, tehát nagyon sokmindenhez beállíthatunk hotkeyt, az ablakokat szétoszthatjuk 5 különböző rétegbe, így könnyen megoldható, hogy az egyik ablak mindig látszódjon a másik fölött (és emellett áttetszővé is tehetőek az ablakok), stb, szóval van pár olyan feature amit máshol eddig nem láttam. Szóval összességében az első benyomás után kicsit nehezen vettem rá magam, hogy átálljak, de úgy tűnik megérte.
Getting Restarted
bullet Crystal -- 2009-03-07
Nos, végre elindult ez a blogom is. Remélhetőleg ezt napi 2 főnél többen fogják olvasni :) Itt alapvetően a progtut.net fejlődéséről, népszerűségéről fogok írni. Vagy nem :P Az indulás mindenesetre nem volt egyszerű, voltak gondok a tárhellyel is, és időm se volt rá (remélem azért máskor lesz). Szóval megint itt a nagy elhatározás, hogy blogot írok bár szvsz megint nem lesz belőle semmi. Megint írok pár állati hosszú postot aztán abbahagyom. A problémáim leginkább ott kezdődnek, hogy nem tetszik a téma. És ott folytatódnak, hogy még mindig ez tetszik a legjobban. Átnéztem kb 1000 témát de nem találtam olyat ami igazán tetszett volna. Igazából azt szeretném, hogy olyan legyen, mint a progtut.net design-ja, csak nem tudom hogy mennyi idő egy wp témát megírni. Ha tetszene a design akkor lenne kedvem többet foglalkozni vele. Időm sajna most sincs, ugyanúgy mint máskor. Na nembaj lehet hogy még ma éjszaka belenézek a dolgoba, aztán majd meglátjuk. Igazából azon is gondolkodtam hogy saját blogmotort írok. Írnék is. Ha lenne időm :P Na most így első nekifutásra kb ennyi.